Szegedi Járásbíróság

Kothencz Alexandra

A 3 hónapos szakmai gyakorlatom első felét a Szegedi Járásbíróságon töltöttem polgári ügyszakban. A tárgyalásokon főként kártérítési, lízingszerződéses és gondnokság alá helyezési ügyekkel találkoztam. Azokon a napokon, amikor nem tárgyaltunk lehetőségem volt átnézni az aktákat és végig követni az ügymenetet, ami nagy segítséget jelentett abban, hogy jobban átlássam az aktuális pereket, valamint láthattam olyan okiratokat, amikkel eddig nem találkoztam.

A gyakorlatom második felében a Törvényszéken voltam büntető ügyszakban. Nagyon örültem annak, hogy lehetőségem volt részt venni egy terrorcselekményes tárgyaláson, melynek időtartamára külön biztonsági intézkedéseket vezettek be. A tárgyalóban álruhás rendőrök és a sajtó is jelen volt, ami egy óriási élményt jelentett számomra.

A migráns ügyek elszaporodása és emiatt a bíróság leterheltsége látható volt, sok irodából kellett tárgyalótermet kialakítani, ennek ellenére a mi elhelyezésünket is sikerült megoldani.

Pozitívum volt számomra, hogy a gyakorlatvezetőim nagyon rugalmasan álltak az időbeosztásomhoz és elengedtek azokra az óráimra, amikről nem szerettem volna hiányozni.

Összességében azt mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Ez a 3 hónap tökéletes volt arra, hogy jobban elmélyítsem a gyakorlati tudásomat és megismerhessem a bíróság működését. Örülök, hogy a Törvényszékre nyújtottam be a jelentkezésemet, bátran ajánlom másoknak is gyakorlati helyként.