NAV Csongrád Megyei Adó és Vámigazgatóságához

Háló Dóra

A Karrier Iroda által szervezett Szakmai Gyakornoki Programban első alkalommal vettem részt.

A NAV Csongrád Megyei Adó és Vámigazgatóságához nyújtottam be az önéletrajzomat, ahol meg is kezdhettem februárban a gyakorlatot. A Fizetési kedvezmények és Végrehajtási Főosztály I-re kerültem.

Kezdetben iratrendezési feladatokat kaptunk. Aktákat helyeztünk abc sorrendbe és iratokat válogattunk szét,utózmányoztunk. Az iratokba betekinthettünk, ha kérdésünk volt mindig válaszoltak rá.

A későbbiekben hetente váltva a Végrehajtási Főosztály II-re kerültem. Az egyik kolléganő betegszabadságon volt, így megkaptam az ő számítógépét, amin tudtam dolgozni. Ezen az osztályon jóval színesebb feladatokat is kaptam. Részt vehettem ügyfelek tájékoztatásában, jegyzőkönyveket készítettem leltárba helyezést készítettem elő.  A rendszerekhez nem férhettünk hozzá, de a munkához szükséges adatokat a mellettem dolgozó jogász kollegina  mindig kikereste,hogy a feladatokat  teljesíteni tudjam. . Ő mindig részletesen el is magyarázta a munkafolyamatokat, illetve mesélt is az ott szerzett tapasztalatairól. Részt vettem végrehajtás törlésének előkészítésében és jegyzői tájékoztatást is írhattam, mellyel segítettem az ott dolgozó jogászok munkáját. Itt is voltak iratrendezési feladatok, de lényegesen kevesebb, mint a másik osztályon.

Sokszor használták az adózás rendjéről szóló törvényt, amelybe én is betekinthettem, ez segítségemre lehet majd a következő félévben tanulmányaim során is.

A másik lényeges jogszabály a közigazgatási eljárási törvény volt, amit épp az  előző félévben tanultam. Elméleti tudásomat így a gyakorlatban is kipróbálhattam.

Negatív tapasztalatom az volt ,hogy a másik osztályon nem jogászok mellett dolgoztunk. Így az ő munkájukat részletesebben nem tudtuk megismerni és zömében nem szakmai feladatokat kaptunk.

Összességében hasznosnak találtam a gyakorlatot. Vizsgáimat és gyakorlataimat a munka mellett is teljesíteni tudtam.