Eseti ösztöndíjak, aktuális pályázatok

Az ELTE Eötvös József Collegiumának Magyar műhelye 2017. május 12-én megrendezi az elsőéves egyetemistáknak szóló V. Juvenália konferenciát. A konferencia célja, hogy a magyarországi és határon túli egyetemek frissen felvett hallgatói egymás között, ugyanakkor szakmai közönség előtt számolhassanak be az első két félév tudományos tapasztalatairól.

Az V. Juvenália konferenciáról további információ az Eötvös Collegium honlapján olvasható:

http://honlap.eotvos.elte.hu/fooldal/muhelyek/v-juvenalia/


“Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” c. országos tanulmányi verseny felhívása (jelentkezési határidő: 2017. június 5.)


17197792_10155115238462351_1480297948_n


A Technológia Transzfer Iroda felhívása:

“A Falling Walls Lab egy kiváló lehetőséget nyújt hallgatók, akadémikusok, vállalkozók, és más szakmabeliek számára, hogy mindössze 3 percben megosszák kutatómunkájukat, üzleti modelljüket, innovatív projektjüket vagy ötletüket társaik, és egy válogatott üzleti és akadémiai szakemberekből álló zsűri előtt. A legkiválóbb előadók lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a Falling Walls Lab Döntőn és a Falling Walls Konferencián Berlinben, melynek költségeit a Falling Walls Lab Foundation és a hazai szervezők állják.

Fontosnak tartjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tehetséges hallgatóihoz és fiatal oktatóihoz is eljusson a lehetőség, több szemszögből vizsgálhassák meg projektjüket, segítséget kapjanak ötletük letisztázásában és új hazai és nemzetközi kapcsolatokra tehessenek szert, hozzájárulva egyetemük nevének öregbítéséhez. Kérjük továbbítsa számukra a felhívást, nagyon számítunk részvételükre!

A Falling Walls Lab Budapest a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös szervezésében kerül megrendezésre május 25-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán. Jelentkezésre a <http://www.falling-walls.com/labhttp://www.falling-walls.com/lab weboldalon van lehetőség.

A jelentkezési határidő 2017. április 24.

További információt a mellékletben illetve a PPKE ITK honlapján és a rendezvény facebook oldalán találnak!”

A felhívás melléklete

Budapest Poster