Bemutatkozik a Hallgatói Önkormányzat új testülete!

18493968_1305625066154065_827203418_o

A Hallgatói Önkormányzat 2017 áprilisában tisztújítást tartott. Ezután is, bár a testület személyi összetétele némileg megváltozott, ugyanolyan lelkesedéssel végezzük munkánkat!

Tóth Attila Tas, a Hallgatói Önkormányzat elnöke

Tóth Attila Tas vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar negyedéves joghallgatója, a Hallgatói Önkormányzat jelenlegi elnöke.

A Hallgatói Önkormányzat hatékony működésének feltétele, hogy a hallgatói képviselőink felkészültek és naprakészek legyenek az egyetemi szabályzatok terén, és minden hallgatónak segítséget tudjunk nyújtani a felmerülő problémáihoz.

Fontosnak tartom, hogy a Hallgatói Önkormányzat a rendezvényszervezés terén megteremtse az összhangot a szakmai, kulturális, és a szórakozást biztosító programok között, hiszen az egyetemi életnek mindhárom szerves részét kell, hogy képezze. Célom, hogy átlátható és nyitott Hallgatói Önkormányzat tevékenykedjen, akihez bizalommal fordulhat bármely hallgató. A feladatunk biztosítani, hogy a szervezet a rendeltetésének megfelelően, és a történelmi gyökereihez méltón működjön.

18553691_1305608002822438_1193432389_o

Tóth Attila Tas elnök (jogász szakos hallgató)

Nagy Anna, a Hallgatói Önkormányzat általános alelnöke

Nagy Anna vagyok, 2013 szeptembere óta tanulok a Szegedi Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Karán. Jelenleg angol nyelvű nemzetközi tanulmányok mester­képzésen tanulok, valamint ez az második évem munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon.  A Hallgatói Önkormányzatba még elsőévesként kerültem be és az­óta is aktívan tevékenykedek a szervezetben. 2016-tól egy évig a HÖK életében gazdasági alelnökként tevékenykedtem, 2017 áprilisa óta az általános alelnöki feladatokat látom el.

Fontosnak tartom, hogy a Hallgatói Önkormányzat a hallgatókkal együtt, véleményükre alapozva, átláthatóan működjön. Továbbá a minőségi rendezvényszervezés mellett elengedhetetlennek tartom, hogy a hallgatók szakmai tudása is bővüljön programjainkon keresztül.

“Kis szakos” képviselőként célom az is, hogy minél több lehetőséget megnyissak és megteremtsek az osztott képzések hallgatóinak. Remélem, hogy az idei évben is bizalommal fordultok hozzám, hozzánk.

18493144_1305610099488895_500710146_o

Nagy Anna általános alelnök (MKTB szakos hallgató)

Szabó Emil, a Hallgatói Önkormányzat gazdasági alelnöke

Szabó Emil vagyok a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar harmadéves, jogász szakos hallgatója. Az utóbbi két évben a tanulmányaim mellett törekedtem aktív részese lenni az egyetemi közéletnek, és hozzátenni az egyetemi közösségépítéshez. Véleményem szerint az Ön­kormányzat legfőbb feladata a hallgatói élet és hallgató tanulmányainak segítése, érdekképviselet és rendezvényszervezés. Ezenfelül lehetőséget kell nyújtson a hallgató számára, hogy szakmai tudását mélyítse vagy a tanulmányaitól független programokkal tölthesse idejét.

18516523_1305656862817552_1228396002_o

Szabó Emil gazdasági alelnök (jogász szakos hallgató)

Pfeiffer Dorottya, a Hallgatói Önkormányzat tagja

Pfeiffer Dorottya vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar másodéves joghallgatója. ,,Született” szegediként már középiskolás tanulmányaimat is itt folytattam, aminek befejeztével nekem is, mint sokan másoknak meg kellett hoznom életem egyik legfontosabb döntését, kijelölve ezzel a soron következő éveim prioritást élvező célját. Személyiségemből adódóan nem is eshetett volna erre találóbb választás, mint az, hogy a szegedi jogászképzés mellett döntsek ,,következő lépcsőfokként”. Második egyetemi évem vége felé már bátran állíthatom, hogy a tőlem elvárható spektrumban átlátom az egyetemi életet, tanulmányokat és a HÖK hallgatók által látható és érzékelhető munkáját. Ennek szellemében szeretnék az ezévi választáson indulni és továbbra is a HÖK hasznos tagja lenni. Remélem, hogy az elkövetkező, elvárásainknak megfelelő sikeres választás után továbbra is bátran és bizalommal fordultok a Hallgatói Önkormányzat eddigi testületéhez és az új tagokhoz is.

18493698_1305614812821757_1811468625_o

Pfeiffer Dorottya tag (jogász szakos hallgató)

Mészáros Balázs, a Hallgatói Önkormányzat tagja

Mészáros Balázs vagyok, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar végzős politológus hallgatója. Magam is emlékszem, hogy középiskolásként milyen nehéz és felelősségteljes döntés volt a megfelelő egyetem kiválasztása. Én már tudom: jól döntöttem, amikor a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudo­mányi Karára jelentkeztem. A Hallgatói Önkormányzat tagjaként az elmúlt években igyekeztem a lehető legaktívabban részt venni a hallgatók érdekeinek védelmében, tanulmányaik segítésében és nem utolsó sorban színes programok szervezésében számukra. A jövőben is szeretnék a Hallgatói Ön­kormányzat munkájában a lehető legaktívabban részt venni, minél többet hozzáadni karunk életéhez és ami a legfontosabb, hallgatótársaimat minél magasabb szinten képviselni. A Hallgatói Önkormány­zaton belüli feladatok elvégzéséhez elengedhetetlennek tartom a problémamegoldó készséget, a rugalmasságot, a kreativitást és a terhelhetőséget. Nem is kérdés, hogy a tisztség betöltése sok áldo­zattal, munkával és lemondással jár, de úgy gondolom, karunk hallgatói megérdemlik mindezt!

18516729_1305615792821659_364489813_o

Mészáros Balázs tag (politológus szakos hallgató)

Balogh Eszter, a Hallgatói Önkormányzat tagja

Balogh Eszter vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának másodéves joghallgatója. Örülök, hogy másodévesként egy ilyen testület tagja lehetek. Igyekszem mindent megtenni, hogy a legnagyobb segítséget tudjam nyújtani a hozzám forduló hallgatókkal szemben.

18519262_1305617506154821_847886072_o

Balogh Eszter tag (jogász szakos hallgató)

Ábrahám Tamás, a Hallgatói Önkormányzat tagja

Ábrahám Tamás vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves politológus hallgatója. A Hallgatói Önkormányzat tagjaként az a célom, hogy a politológus hallgatók érdekeit megfelelően képviseljem egyetemi szinten. Olyan programokat szeretnénk szervezni, amelyek nem csak a hallgatók szakmai ismeretét bővíti, hanem közösségépítő erejénél fogva közelebb hozza egymáshoz őket. Véleményem szerint a sikeres egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen fontosságú a megfelelő hallgatói légkör, amit teljes mértékben szeretnénk biztosítani.

18516779_1305621919487713_1488681003_o

Ábrahám Tamás tag (politológia szakos hallgató)

Deák Dániel, a Hallgatói Önkormányzat tagja

Deák Dániel vagyok, elsőéves joghallgató az SZTE Állam – és Jogtudományi Karán. Kezdettől fogva fontosnak tartottam, hogy az egyetem életébe a hallgatók érdekeit képviselve beleszólásunk legyen, továbbá hogy megfelelő színvonalú rendezvények szervezésével egy kicsit színesebbé tegyük az egyetemi létet mind a hallgatók mind pedig az oktatók számára. Arra kérem hallgatótársaimat, hogy bizalommal forduljanak felénk bármilyen felmerülő kérdésükkel annak érdekében, hogy valamilyen érdemi megoldást találjunk rá.

18493932_1305621812821057_924737087_o

Deák Dániel tag (jogász szakos hallgató)